Vezetéstechnika - 2017.05.13
A helyes üléspozíció fontos ahhoz, hogy végig mi irányítsunk, ne pedig csak utasok legyünk a motoron.
A kis sebességű szlalom elsajátítása segítségünkre lehet a mindennapok során, a tömött sorok között araszolva.
Nagy sebességű szlalomnál az ellenkormányzással való irányváltást gyakorolhattuk – ez főként a hirtelen irányváltásoknál jöhet jól.
A szűk körben való megfordulás mumusnak számít, ám a megfelelő technikával gyerekjáték egy testes motorral is.
A helyes technika alkalmazása egy vészfékezés során életmentőnek bizonyulhat adott helyzetben.
A négy és fél méter széles bójasor Mari nénit szimbolizálja, amint az Astrával kihajt elénk, majd bepánikol és megáll előttünk keresztben – ezt kellett elkerülni, majd visszatérni a saját sávunkba.
A különböző kanyarvételi technikák más-más élethelyzetben lehetnek a segítségünkre.
A dolgos nap végére kellőképpen elfáradtunk és hasznos tudással felvértezve,várt ránk egy két hideg sör...:)